Picsába a szabályzattal

- Novecento, ez az egész ellenkezik a szabályzattal.
Novecento abbahagyta a játékot. Szűkszavú kölyök volt, de gyorsan tanult. A kapitányra nézett gyöngéden, és így szólt:
- Picsába a szabályzattal.

(Alessandro Baricco: Novecento)

Fél 12 múlt két perccel, és éppen Köbányai világos üveges sört reggelizem. Ebben mondjuk elég sok minden benne van, úgyhogy lehet, hogy igazából felesleges is tovább írnom, de asszem, azért tovább írok. Igazság szerint fél órával ezelőttig nem éreztem azt az elsöprő felszabadultságot, amit úgymond kellene. Tegnap leginkább bágyadt voltam, és egy kicsit ijedt. Ma meg tanácstalan, és ideges. A kettő között meg volt az, hogy nem tudtam elaludni, csak feküdtem a sötétben, egy gombóccal a torkomban, és olyanokon  rugóztam, hogy mit fogok ma csinálni, különös tekintettel Z. szülinapjára (ami ma van), mit kell elintézni, beszerezni, satöbbi (semmi bonyolultat), és ott fekve tiszta hülyének és  idegesnek éreztem magam, mert hát nyilván hülyeség, hogy ezeken rugózom, amikor bőven lesz időm mindent kigondolni is, elintézni is, aztán rugóztam még egy sort azon, hogy oda kéne érni a ma reggeli jógára, de ha ott fekszem a sötétben ébren, hát akkor tutira nem fogok idejében felébredni, vagy ha mégis, olyan leszek, mint a mosott szar, és ez így ment, amíg szépen álomba nem rugóztam magam. Aztán ma felkeltem idejében mégis, és ahelyett, hogy jógára mentem volna, elkezdtem inkább arra gondolni, hogy de mégis miért csinálom ezt, amikor semmit se muszáj, épp az a truváj a háromhónapomban, hogy semmi se muszáj, akkor meg mit izélek itt, csak szépen lassan, nyugibavagy, idd meg inkább a kávédat, aztán találd ki, hogy mihez lenne kedved, és addig ne is nagyon csinálj semmit mondjuk, amíg ki nem találtad. Aztán lementem a boltba, beszerzőkörútra a szülinaphoz, éhgyomorra mentem, mert még arra se tudtam rájönni, hogy mit akarok reggelizni, csak azt tudtam, hogy mit kellene, meg hogy mit nem kellene, annak kiderítése, hogy mit kívánnék, már kicsit meghaladta a képességeimet, jött megint a tétova idegesség, meg a gombóc a torokban, meg a finoman befeszülő állkapocs. És akkor megláttam a Kőbányait. Később pedig eszembe jutott a fenti idézet, mert kurvára irodalmi vagyok. Na mindegy, csak annyit akartam leszögezni, hogy bár végül is nehezebb eset vagyok, mint gondoltam, azért igazából nem vagyok teljesen reménytelen. Tósztot is mondok: picsába a szabályzattal. Ja, és:

Kedves naplóm típusú bejegyzés, szmájli

Péntek délután van, mindjárt 5 óra. Ilyenkor egy csomószor még javában dolgozom meg minden, de ez a mostani egy különleges péntek, mert úgy kábé 10 perc múlva felállok innen, és három hónapig vissza se nézek.

Töksokáig őrlődtem, hogy mi legyen velem, hogy megoldjam ezt az egész szitut, meg az úgynevezett love-hate relationship dolgot a munkámmal kapcsolatban. Az elmúlt évben kétszer is eljutottam oda, hogy talán fel kéne mondani, de azt is tudtam, hogy igazából nem akarnék máshol dolgozni. Se vele, se nélküle. Gondolom, ez nem olyan meglepő, ha azt veszem, hogy a blogban 2 évre visszamenőleg van erre egy csomó utalás, némi jajveszékeléssel tarkítva. Végül nem mondtam fel, hanem megkértem a főnökömet szépen, hogy engedjen el egy picit pihenni, alkotói szabadság címén mondjuk. Nemet mondott, aztán igent, azzal, hogy várjak még úgy fél évet (nyár végén). Akkor megint majdnem fel akartam mondani, mert elsőre tökkizártnak tartottam, hogy kibekkeljek még fél évet, pláne hogy nem teljesen bíztam abban, hogy akkor majd fél év múlva tényleg elenged. De elengedett, ami azért mindent egybevetve jófejség tőle. Szóval most még elköszönök itt a házban, aztán 3 teljes hónapig nem dolgozom. Semmit. Zéró. Egyáltalán. 3 hónap, ami csak az enyém, annak minden előnyével és hátrányával együtt. A többit meg utána meglátjuk. Hát ennyit akartam fixálni, kedves naplóm.

És akkor most szívküldi, az úri közönség táncol.

Azoknak a

(Régi papírok közt élek. Régi dolgok közt. Kicsit most ott is.)

Azoknak a cigarettáknak az ízére vágyom, amiket még 2004-ben szívtam el. De soha többet nem érezhetem, soha többet nem lenne ugyanaz.

(De közben meg jelen vagyok itt is. A testem minden ízében, nagyon is jelen.)

Note to self

A következő szilvesztert egy erdőben kívánom tölteni, őzek és nyulak társaságában. Boldog új évet.

B∗ÉK

A picsába. Akkor is kibaszott pozitív leszek, akkor is. Boldog új évet, seggfejek.

Tökre gyanús

Kábé ötszáz éve nem voltam szabin karácsony előtt, úgyhogy most teljesen el vagyok csodálkozva, milyen tud ez lenni. A karácsonyitisz az idén még nem tolta elő a pofáját, de nem is ez, hanem hogy basszus, micsoda képeslap karácsonyba sétálok bele. A hó szakad, a téren korcsolyázó gyerekek, karácsonyi piramis és rengeteg feldíszített fenyő, az emberek mosolyognak, még az okmányirodás margitka szívét is meg tudtam lágyítani, egyetlen renitens volt, a postán egy kocsmabüdös öregember, aki mindenáron belém akart kötni, de neki meg hagytam, mert láttam, hogy olyan nagyon szeretné, és odamondogattunk egymásnak, és pont úgy mondogattam oda, mint ahogy a nagymama csinálta volna, magázva, emelt hangon, de nevetve, és ettől is valahogy kerekebb lett minden, és amikor besétáltam a plázába, még pont elcsíptem egy képeslapkarácsony beszélgetést, amikor az egyik négyéves azt magyarázta az apjának, hogy elkapott egy hópelyhet, a másik meg azt, hogy mindet meg tudja ám számolni. Komolyan, ezek ilyen statiszták? Hát mi van itt? Még a dzsingölbellsz sem idegesít, szóval ez nekem lassan tökre gyanús lesz. De vigyorgok.

Illetve: karácsony előtti négysoros.

A fiú hazavonszolja a földlabdás fenyőt.

A lány kiköti a gangon bringazárral.

A fenyőt persze, és nem a fiút. Így várják

aztán együtt a karácsonyt: a fiú, a lány, a fenyő.

(A karácsony csupa izgalom. És tulajdonképpen egy extrémsport, de ezt már régesrég megmondtam.)

∗

Az előbb láttam erre jönni néhány hópelyhet.

Az ember lelke barackmag,

gondoltam egyszercsak, az oldalamon feküdtem, a fülemet szúrta a benn felejtett fülbevaló, de lusta voltam kivenni, szomjas voltam, és kicsit pisilni is kellett, de nem eléggé, hogy kivackoljam magam, és már harmadszor aludtam el végre majdnem, és harmadszor is fontolóra vettem, hogy visszabújjak-e a pólómba, vagy mi legyen, és hallgattam a hozzám simuló test szuszogását meg a saját szuszogásomat is. A gondolat, hogy az ember lelke barackmag, csak úgy a semmiből jött, ilyeneket tud felöklendezni a tudat, ha éppen békén hagyják, olyankor, amikor már túl messze vagy az ébrenléttől, de túl messze vagy még az álomtól is, valahol a két part közt, a senkiföldjén, a semmiföldjén. Azt is el tudom képzelni, hogy ott, az ébrenlét-álom absztrakt téridejében, a Senkisemmiföldjén lények élnek, senkilények, semmilények, amolyan suttogók, gondolatbuborék lények, mondatpászma lények, és ahogy ott kerengsz a semmiben, beléjük ütközöl orral, vagy átsétálsz rajtuk, mint a kísérteteken, és amikor áthaladnak az asztráltested koponyáján, ott terem benned a mondat. És csak feküdtem tovább, és azon gondolkoztam, mégis mit jelent ez, hogy az ember lelke barackmag. És rájöttem, hogy egyrészt azt jelenti, hogy ha te egy metaforikus barack vagy, a lelked a mag, a többi pedig, a tested, a pszichéd, a személyiséged, a dolgaid, a nevetésed, az énképed, a világról alkotott véleményed, az csak a barack húsa. Vagyis nem csak, mert a barack húsa végül is fontos, viszont az van, hogy a barackhús, az nem örök, a mag viszont kábé igen, mert egyrészt akár elrohad a barackhús, akár gyomorsav bontja le, mert megették, akár összeaszva bomlik el a földben, a barackhús, az elmúlik, és igazából nem is tervezték hosszú távra, szóval nyilván fontos a maga helyén, de közel sem annyira fontos, mint a barackmag, amiben benne van egy fa, sőt nemcsak egy fa, hanem végtelen számú, meg nem született fa van benne, az összes majdani barackfagenerációk, magostul barackostul együtt. És ugyanígy, ez a mag, benne volt már valahol az évezredekkel ezelőtt nőtt barackfákban, vagyis azok őseiben, mert lehet, hogy akkor még nem is voltak barackfák a barackfák. És ez most egyáltalában nem valami fennkölt spirituális hasonlat akar lenni, hanem tényközlés, mert ez konkrétan, atomi szinten így van, és így kell legyen, nem is lehet másként. Akkor pedig nincs több kérdés, ehhez képest kismiska a túlvilági életbe vetett hit, vagy a reinkarnáció elmélete, ami kábé úgy egyszerűsíti le a lényeget, mint a természetes számok a matematikát, nem mintha értenék hozzá, bár ez pont azért jó hasonlat. Arra gondoltam még félálomban, hogy jegyezzem meg ezt a mondatot, mert tök fontos. Aztán lassan átúsztam az álomlétbe.

Ez a kép

több okból is csodálatos, de főleg figyeljétek meg a szárnyasoltár szerű elrendezést, és a város atyjának atyaian (of korz) védelmező mozdulatát a két vombatfejen. A vombat a világ legszelídebb állata, tudtátok? Szelídebb, mint a galamb. Ezek meg itten a békevombatok, akik a két pártra szakadó honfitársaink békülési szándékát jelképezik.

Nyilvánvalóan

A múltkor posztírás után visszaolvastam a blogom, és megállapítottam, hogy régen nyilvánvalóan jobb fej voltam. Azt hiszem, tényleg itt az ideje lazítani.

Bazinga.

Nem igazán tudom

Ma péntek van, este 8 elmúlt, és az offiszban ülök. Asszem szerda este történt, hogy amikor hetek óta először 11 előtt értem haza, valami elpattant bennem: kibontottam egy üveg hungária extra drájt, sodortam egy cigit, bekapcsoltam a zenét, a harmadik pohár pezsgő után pedig elfogyasztottam egy nagy tábla kézműves tejcsokoládét, miközben úgy tökre éreztem, hogy karácsony van, talán mert kókuszos volt a csokoládé. Másfél órával később pedig, amikor Z. villanyoltás címén ágyba tuszkolt, azt kiáltoztam hangosan, hogy cukorral és pezsgővel töltött kismalac vagyok, cukorral és pezsgővel töltött kismalac vagyok, de erre másnap reggel egyébként egyáltalán nem emlékeztem, és nem azért, mert részeg voltam, mondjuk tök mindegy.

A kolléga a minap kiszámolta, egy heti munkaóraszámunk fejenként 100 felett van, és ez megy nagyjából három hete. Egész héten azt bizonygattam, hogy ezen a hétvégén már nem vagyyok hajlandó dolgozni, ehhez képest holnap is bejövök. Egyébként nem bírok embert látni, aludni sem igazán, ha álmodom, printekkel és szkriptekkel álmodom, aztán reggel rájövök, hogy szar volt mind. Az előbb bőgtem a vécén, de ez is tök mindegy. Mit akarok ezzel az egésszel? Semmit igazából. Hazamegyek, és veszek pezsgőt még. Nem igazán tudom, hogy kerültem ide.